akkor gondolkozol el azon,hogy van-e értelme kettőtök kapcsolatának,amikor már nem vagy képes bízni Benne. amikor akarsz,nagyon akarsz,és inkább szemet hunysz..de még akkor sem megy. nem csinál semmit,de benned motoszkál valami. valami, ami azokból a sok apró sértésből, fájdalomból épült ki,amiken átmentél mellette. néha úgy érzed megér minden nehézséget, de a másik percben már halálosan fáradt vagy,és maximum egy vállvonással tudnád feldolgozni a tényt,hogy vége. a következő percben pedig sírsz.
befutnak a hívások a közös barátoktól. hogy van egy lány,akivel rengeteget van. hogy nagyon jól kijönnek egymással. hogy este keményen beivós buli lesz,és milyen felszabadult minden. és hogy szólnak,ha baj lesz. de őszintén szólva már nem tudom,hogy jó lenne-e ha eljutna hozzám a hír. nem tudom,hogy hogyan dolgoznám fel könnyebben: ha nem tudnék semmit,és bízhatnék abban,hogy eleget jelentek neki. vagy ha mindenről tudnék,ami ma este történik,és jövőhéten azt várni,hogy magától elmondja- és darabokra törni,ha mégsem teszi meg.
hosszú éjszaka lesz.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Ez a legnehezebb dolog. Átengedni valakinek magad, úgy teljesen. Mint amikor behunyod a szemed, és hátradőlsz, miközben ő mögötted áll -vajon a kétség ott lesz benned, hogy el tud-e kapni? Néha az ilyen legegyszerűbb dolgoknál is kiderül a lényeg.
VálaszTörlés