Rengetegszer eszembe jutott mostanság az a hiedelem, miszerint a lányok az apjukat keresik a szerelmeikben. Eddig úgyszólván butaságnak gondoltam az egészet,hiszen az eddigi fiúk közel sem hasonlítottak apukámra. Be kell vallanom,hogy ők mondjuk nem is voltak azok a típusú szerelmek,akikkel hosszabb távra terveztem volna,vagy akár csak elgondolkoztam volna,hogy mi lesz mondjuk egy-két hónap múlva. Azonban a csütörtöki kis bohóckodásunk után szöget ütött a fejemben valami.
Sokszor észrevettem már a természetük közti hasonlóságokat:a makacsság, az alkalmankénti döntésképtelenség,a nyugalom szeretete,sőt,ami egy kicsit ijesztő,hogy mind a ketten ugyanúgy vonják fel a szemöldöküket és utána félmosollyal bólogatnak, ha valamin meglepődnek. A mai családi ebédnél aztán sorra vettem a fizikai dolgokat is. Ha aput visszarepítem a húszas éveibe,akkor kijönnek az egyezések: a fekete haj,a kreol bőr és mindkettőjük szeme barna, azokkal a kis fekete pöttyökkel. Apának fiatalabb korában a testalkata is hasonló lehetett,mint most Hercegnek (hívjuk most így).
Ez véletlen lenne? Vagy igaz az,hogy tudat alatt én is apukámat kerestem a szerelmemben? Ha ez így van,akkor nagyon jól vettem az akadályt, most tulajdonképpen echte láthatom,milyen lesz Herceg 47 évesen. És ahogy ebbe belegondoltam,valami furcsa melegség öntött el. Jó lenne látni akkor is. Vagy esetleg mellette ülni egy vasárnapi ebéden,és nevetgélve visszagondolni,milyenek voltunk az egyetemen. De ácsi, ez már túlságosan előre szaladás. Viszont jó érzés az a tudat,hogy olyasvalakivel vagyok,akire (akárhogy is alakul) életem végéig emlékezni fogok,mint az első igazi szerelmemre.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése