aututróf

esik az eső, annyira április minden. ha kinézek az ablakon,akkor kapásból öt darab virágzó fát látok,ami nagyon jó,tekintve,hogy amint visszaérek Debrecenbe már csak a betontömböket csodálhatom majd.

ilyenkor nagyon rám tör minden: szeretnék újra festeni és kollázsokat csinálni, verseket írni, vagy csak egyszerűen ugyanazon a módon létezni,ahogy tettem azt körülbelül három évvel ezelőtt. de mintha azt a képességemet valamennyire elvesztettem volna. na nem teljesen,ami azért örvendetes, még mindig előrébb helyezem az intuitív életmódot, de például akármit is produkálni manapság már nincs időm. pedig kellene, érzem,hogy szükségem lenne rá,de erőm nincs. hátha majd most nemsokára összekaparom magam..

ebben az urbanizált életmódban is találtam pár pozitív pontot (milyen királyul alliterálok) azért. cigivel a kezemben,a laptop felé görnyedve kaptam két e-mailt,aminek nagyon megörültem. régen eltűnt ismerősök,akiknek a világszemlélete nagyban kihatott az enyémre, vagy ha nem is a világszemléletemre, de néhanapján a hangulatomra mindenképpen.
ezt szeretném,igazából. emberekkel foglalkozni,megismerni és átélni a történeteiket, velük lenni és a részükké válni,legalábbis valamilyen szinten. nem nagyon érdekelnek a vizsgaeredmények,amíg a leglepukkantabb lakásban is úgy ébredek fel,hogy van minek/kinek örülnöm és amíg tudom,hogy arra megyek és úgy,ahogy akarok,addig velem minden rendben lesz.
és talán ezért bántjuk Mi egymást. együtt vagyunk,mert az jó nekünk,de valami elemi szinten annyira ütjük egymás életvitelét,hogy az néha már kabaré. Ő nem érti,hogy miért nem hajtok jobban a materiális dolgokat illetően,én pedig örökösen meg akarom menteni attól,hogy kiégjen ebben a hajszában. néha már én sem tudom,hogy segítjük-e egymást vagy ez inkább már csak egy örökös párharc.

hahhh. ha minden jól megy,jövőhéten lesz egy kis időnk ketten. tóparton,napfényben. talán majd akkor tisztábban látok.