Apa,lánya,pasija?

Rengetegszer eszembe jutott mostanság az a hiedelem, miszerint a lányok az apjukat keresik a szerelmeikben. Eddig úgyszólván butaságnak gondoltam az egészet,hiszen az eddigi fiúk közel sem hasonlítottak apukámra. Be kell vallanom,hogy ők mondjuk nem is voltak azok a típusú szerelmek,akikkel hosszabb távra terveztem volna,vagy akár csak elgondolkoztam volna,hogy mi lesz mondjuk egy-két hónap múlva. Azonban a csütörtöki kis bohóckodásunk után szöget ütött a fejemben valami.

Sokszor észrevettem már a természetük közti hasonlóságokat:a makacsság, az alkalmankénti döntésképtelenség,a nyugalom szeretete,sőt,ami egy kicsit ijesztő,hogy mind a ketten ugyanúgy vonják fel a szemöldöküket és utána félmosollyal bólogatnak, ha valamin meglepődnek. A mai családi ebédnél aztán sorra vettem a fizikai dolgokat is. Ha aput visszarepítem a húszas éveibe,akkor kijönnek az egyezések: a fekete haj,a kreol bőr és mindkettőjük szeme barna, azokkal a kis fekete pöttyökkel. Apának fiatalabb korában a testalkata is hasonló lehetett,mint most Hercegnek (hívjuk most így).

Ez véletlen lenne? Vagy igaz az,hogy tudat alatt én is apukámat kerestem a szerelmemben? Ha ez így van,akkor nagyon jól vettem az akadályt, most tulajdonképpen echte láthatom,milyen lesz Herceg 47 évesen. És ahogy ebbe belegondoltam,valami furcsa melegség öntött el. Jó lenne látni akkor is. Vagy esetleg mellette ülni egy vasárnapi ebéden,és nevetgélve visszagondolni,milyenek voltunk az egyetemen. De ácsi, ez már túlságosan előre szaladás. Viszont jó érzés az a tudat,hogy olyasvalakivel vagyok,akire (akárhogy is alakul) életem végéig emlékezni fogok,mint az első igazi szerelmemre.

ciráda

Egész héten ma történt először,hogy sütött a nap. Félhullaságom ellenére, kellően értékeltem és kiültem az ablakba egy bögre zöld teával. Aktivitásom félelmetes.

Ma este ünnepeljük az egyik csoporttársam születésnapját. Van valami új kocsma,amit fel akarnak avatni. Meggyőzésemre, azt ismételgetik,hogy a Tankcsapda énekese a tulaj,és ez nekik már valami félígéret- szerűség. Hát rendben,úgy legyen, szerintem Lukács Laci sem fog tudni felpörgetni, de hajrá,cicafiú, majd egy sör mellől figyelek.

Egyébként ismét realizálódott bennem,hogy egy kapcsolatnak csak ártanak a szavak. Amikor nem beszélünk,csak együtt vagyunk,minden annyira jó. Kiegyensúlyozott, stabil, boldog és pörgő. És amikor egyikőnk kinyitja a száját,és elkezdjük feszegetni a dolgot,ott romlik el minden. Úgyhogy talán... nem lenne jobb csak élvezni azt,ami van? Miért akarjuk folyton a definíciókat, észérveket és hasonlókat? Hova ástuk mi magunkban a Carpe Diem-et?!

?

akkor gondolkozol el azon,hogy van-e értelme kettőtök kapcsolatának,amikor már nem vagy képes bízni Benne. amikor akarsz,nagyon akarsz,és inkább szemet hunysz..de még akkor sem megy. nem csinál semmit,de benned motoszkál valami. valami, ami azokból a sok apró sértésből, fájdalomból épült ki,amiken átmentél mellette. néha úgy érzed megér minden nehézséget, de a másik percben már halálosan fáradt vagy,és maximum egy vállvonással tudnád feldolgozni a tényt,hogy vége. a következő percben pedig sírsz.


befutnak a hívások a közös barátoktól. hogy van egy lány,akivel rengeteget van. hogy nagyon jól kijönnek egymással. hogy este keményen beivós buli lesz,és milyen felszabadult minden. és hogy szólnak,ha baj lesz. de őszintén szólva már nem tudom,hogy jó lenne-e ha eljutna hozzám a hír. nem tudom,hogy hogyan dolgoznám fel könnyebben: ha nem tudnék semmit,és bízhatnék abban,hogy eleget jelentek neki. vagy ha mindenről tudnék,ami ma este történik,és jövőhéten azt várni,hogy magától elmondja- és darabokra törni,ha mégsem teszi meg.

hosszú éjszaka lesz.

aututróf

esik az eső, annyira április minden. ha kinézek az ablakon,akkor kapásból öt darab virágzó fát látok,ami nagyon jó,tekintve,hogy amint visszaérek Debrecenbe már csak a betontömböket csodálhatom majd.

ilyenkor nagyon rám tör minden: szeretnék újra festeni és kollázsokat csinálni, verseket írni, vagy csak egyszerűen ugyanazon a módon létezni,ahogy tettem azt körülbelül három évvel ezelőtt. de mintha azt a képességemet valamennyire elvesztettem volna. na nem teljesen,ami azért örvendetes, még mindig előrébb helyezem az intuitív életmódot, de például akármit is produkálni manapság már nincs időm. pedig kellene, érzem,hogy szükségem lenne rá,de erőm nincs. hátha majd most nemsokára összekaparom magam..

ebben az urbanizált életmódban is találtam pár pozitív pontot (milyen királyul alliterálok) azért. cigivel a kezemben,a laptop felé görnyedve kaptam két e-mailt,aminek nagyon megörültem. régen eltűnt ismerősök,akiknek a világszemlélete nagyban kihatott az enyémre, vagy ha nem is a világszemléletemre, de néhanapján a hangulatomra mindenképpen.
ezt szeretném,igazából. emberekkel foglalkozni,megismerni és átélni a történeteiket, velük lenni és a részükké válni,legalábbis valamilyen szinten. nem nagyon érdekelnek a vizsgaeredmények,amíg a leglepukkantabb lakásban is úgy ébredek fel,hogy van minek/kinek örülnöm és amíg tudom,hogy arra megyek és úgy,ahogy akarok,addig velem minden rendben lesz.
és talán ezért bántjuk Mi egymást. együtt vagyunk,mert az jó nekünk,de valami elemi szinten annyira ütjük egymás életvitelét,hogy az néha már kabaré. Ő nem érti,hogy miért nem hajtok jobban a materiális dolgokat illetően,én pedig örökösen meg akarom menteni attól,hogy kiégjen ebben a hajszában. néha már én sem tudom,hogy segítjük-e egymást vagy ez inkább már csak egy örökös párharc.

hahhh. ha minden jól megy,jövőhéten lesz egy kis időnk ketten. tóparton,napfényben. talán majd akkor tisztábban látok.

Milyen cím jó egy első bejegyzésnek?

Na.

Amit elengedünk,később visszajön alapon újra nekiültem ennek a... blognak. Nem ez az első próbálkozásom, de remélhetőleg ez most tartósabb lesz. Már órák óta nézegetem a különböző blogokat,a menő dizájnokat, modulokat és rájöttem: jó lesz nekem a régi,minimál dolog, úgysem a virágok száma és mérete lesz a lényeg. (Helyette viszont most vannak pöttyeim,remélem figyelitek!)

Huszonegy éves egyetemista lány vagyok, anglisztika szakon próbálok boldogulni. És mindig is bénának tartottam a bemutatkozást egy ilyenben,olyan izé,nem? Ha lesz olyan elvetemült,akit érdekelnek majd ezen kaliberű személyes szöszeim, azzal nagyon szívesen eldumálgatok néhány privát ímélben, csókolom!

Ha megtalálom,hol kell beállítani,majd beállítom,hogy a blog személyes,szóval itt maximum vélemény lesz olvasható,de világmegváltás az nem. Ítélkezni sem szeretek,ettől függetlenül persze folyamatosan azt csinálom. Már ha úgy nézzük a dolgot,hogy a vélemény egy ítélet. Valamilyen szinten persze biztosan. 

A blogcím az egy érdekes este következményei alapján született, aminek köze van a szívügyekhez,meg a bazinagy fiatalkori dilemmákhoz. "Olyan vagy neki,mintha a Wall Street-ről átcsöppent volna a Soho-ba." Mondom,kontraszton alapuló szépségélmény. Aztán persze döntsem el én,hogy ez most jó vagy rossz. 

Mert az egyik oldalon ott állnak a kutatások, a tudomány és a menő konferenciák,a másikon meg én állok,a picinyke albérletemmel,ahol párszor elbújtunk a világ elől. Hogy kinek mi a fontosabb- abba sajnos már nem szólhatok bele. Ezek meg a későbbi bejegyzésekből úgyis kiderülnek majd.

Nem olvasom vissza,még a végén "hülyeségek"-nek nyilvánítva kitörlöm az egészet..